Üdvözlöm a Tabi Városi SC honlapján!

Marcali-Tab 2-0

Jegyzőkönyv (MLSZ Adatbank)

Tabi interjúk a folytatásban.


Ladiszlai Krisztián (Tab): Edzői pályafutásom alatt még soha nem bíráltam a játékvezetőt, így most sem fogom. Azt sajnálom, hogy nem csak a mai mérkőzésen kerültünk hátrányba, hanem biztosan a következő egy-kettőn is. Az első gólig ellenfelünk jobban játszott, de még rengeteg idő volt hátra, lett volna lehetőség soraink rendezésére, az eredmény megfordítására. Sajnos ennek esélyét a kiállításokkal elvették tőlünk.

 

Gombér György (Tab): Már rég voltam eltiltva, így úgy gondolom talán pár szót én is szólhatok. Sajnos mindkét mérkőzésen sikerült teljesen fogalmatlan, játékosokat lekezelő sípmestereket kifognunk. Remélem egyszer még megérem, hogy az ellenőri tevékenységnek velük, illetve az általuk hozott nevetséges ítéletekkel kapcsolatban is lesz foganatja. Gratulálok a Marcalinak, köszönjük a baráti fogadtatást, örülök, hogy régi ismerősökkel is találkozhattam!


2017. 05. 22. [Vezetőség]

Hozzászólás

Csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez!


Eredmény

3 - 0
TABI
VSC
- BABÓCSA
SE


A következő

MAGYAREGRES
-
TABI VSC


Tabella

1.BALATONLELLE69pt
2.BABÓCSA59pt
3.NAGYATÁD59pt
4.B.KERESZTÚR58pt
5.TOPONÁR52pt
6.NAGYBAJOM51pt
7.TABI VSC44pt
8.KARÁD SC44pt
9.BALATONI VASAS34pt
10.MAGYAREGRES29pt
11.MARCALI28pt
12.SEGESD28pt
13.CSURGÓ27pt
14.MEZŐCSOKONYA22pt
15.KAPOSMÉRŐ13pt
16.SOMOGYVÁR13pt


Hírek archívuma

Belépés



Nick
Pass

Főszponzor

Tabi Város Önkormányzata



Partnerek

MLSZ SLASZ



Médiapartner

Somogy Sportja
Csevi 2001 Bt. ©