Üdvözlöm a Tabi Városi SC honlapján!

Gálaelőadás Naász főszereplésével

Kiütéseses, 5-1-es győzelmet arattunk a 10. helyezett Buzsák felett. Az első félidőben Naász Balázs mesterhármasa mindent eldöntött, ezt tudtuk még megfejelni a második félidőben két góllal, míg emellett csak egyet kaptunk.


Tabi VSC - Buzsák KSE 5-1 (3-0)

2010.10.09, Tab, 65 néző

Vezette: Szántó J. - 10 Hibátlanul vezette a mérkőzést, melyet lapok nélkül is kézben tudott tartani.

Gól: Naász 17.p., 28.p., 34.p., Kleiber 80.p, Érsek 89.p. ill. Ceglédi 87.p.

Tab: Peckó - Donka, Kult P., Molnár, Naász (Miraider 70.p.) - Vida (Érsek 61p.), Kaveczki, Pretz, Kleiber - Vidus - Kult T.

Meglepően kevés néző gyűlt össze a kezdő sípszóra. A mérkőzés első tíz perce eseménytelenül zajlott, 10 percet kell várni az első kapura lövéssel.

Mi a 15. percben találtuk el a kaput, Naász szabadrúgását kellett védenie a kapusnak.

Bár nem volt benne egyik csapat játékában sem a gól, ám két perc múlva mégis a kapuba találtunk. A 17. percben egy szabadrúgás után lecsorgó labdát Naász Balázs vágott a kapuba 3 méterről. 1-0

Egy perc múlva Vidus 18 méteres lövése süvített el a kapufa mellett. A 28. percben ismét villant Naász, egy hosszú indításra indult el, lefutotta védőjét, majd estében zseniálisan emelte át a labdát a kapus felett. 2-0

És a show folytatódott! A 34. percben Kaveczki végzett el szabadrúgást a 16-os jobb sarkáról, a hosszú oldalon érkezett Naász, aki 7 méterről a kapuba bólintott. 3-0 3/3, zseniális helyzetkihasználás, főleg egy védőtől.

Az egyetlen veszélyes vendég helyzet Kolovics lövése volt a 37. percben, de 20 méteres lövése jócskánt fölé ment.

Magabiztos előnnyel térhettünk szünetre, s nyugtázhattuk, hogy Kovács György nagyot húzott Naász középpályára állításával.

A második félidő elejét megpróbálták megnyomni a buzsákiak, de helyzetük nem volt, míg nálunk Vida veszélyeztetett, 18 méteres lövését Horváth Bálint, a vendég hálóőr fogta.

A 63. percben Kult Tamás forgatta be nagyszerűen a védőjét, de lövése a bal kapufa mellett ment el.

Eseménytelen 10 perc után Peckónak is kellett védenie, korábbi rákóczis csapattársa, Pántics Szabolcs lövését hárította.

A 80. percben tovább növeltük az előnyünket. Kult Tamás lépett ki a védők között, majd középre passzolt, ahol érkezett Kleiber, aki a kapuba kotorta a labdát. 4-0

Az utolsó 10 perc eseményekben gazdagra sikeredett. A 82. percben Kaveczki passza után Kult lőtt fölé, majd az ellentámadásból Rosta 30 méterről döngette meg a felső lécet.

A 85. percben Kaveczki lépett ki a védők közül, egyedül vezethette a labdát a kapusra, de hosszan szöktette magát, így csak Horváthba tudta lőni a labdát.

A 87. percben meglőtte becsület gólját a Buzsák, Ceglédi Csanád 22 méterről hatalmas gólt lőtt a léc segítségével a kapunkba. 4-1

Ám ezzel még nem volt vége, a 89. percben Kaveczki szabadrúgására érkezett a hosszún a csereember Érsek, aki 5 méterről a jobb alsóba lőtt. 5-1

Magabiztos sikert arattunk, s megmutattuk, a védőink is igen gólveszélyesek, hiszen az öt gólunkból egyiket sem támadó szerzett.


2010. 10. 09. [Ailton]

Hozzászólás

Csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez!
Ailton - javítottam
Hans - Kleiber végig szélső középpályás poszton játszott, a bal oldalon kezdett, majd Vida lecserélése után került át a jobb oldalra. Tab: Peckó - Donka, Kult P., Molnár, Naász (Miraider 70.p.) - Vida (Érsek 61p.), Kaveczki, Pretz, Kleiber - Vidus - Kult T.
Ailton - hát elég képlékenyek a posztok, például Kleiber védőként kezdett, a végén meg legelöl volt. A kezdőcsapatnál ezért nehéz meghatározni ki hol van, mert sokat fellépnek a védők a támadásnál, főleg ugye a szélső hátvédek néha a középpályán vannak. Javíthatom, de akkor te hogy írnád fel a kezdőt?
Hans - A Naász Balázs szélső védőként ért el mesterhármast, nem középpályásként.


Eredmény

3 - 0
TABI
VSC
- BABÓCSA
SE


A következő

MAGYAREGRES
-
TABI VSC


Tabella

1.BALATONLELLE69pt
2.BABÓCSA59pt
3.NAGYATÁD59pt
4.B.KERESZTÚR58pt
5.TOPONÁR52pt
6.NAGYBAJOM51pt
7.TABI VSC44pt
8.KARÁD SC44pt
9.BALATONI VASAS34pt
10.MAGYAREGRES29pt
11.MARCALI28pt
12.SEGESD28pt
13.CSURGÓ27pt
14.MEZŐCSOKONYA22pt
15.KAPOSMÉRŐ13pt
16.SOMOGYVÁR13pt


Hírek archívuma

Belépés



Nick
Pass

Főszponzor

Tabi Város Önkormányzata



Partnerek

MLSZ SLASZ



Médiapartner

Somogy Sportja
Csevi 2001 Bt. ©